Nagygéci Hagyományőrző Emléknap 2017

Július 29-én harang megáldásával és szoboravatással egybekötött emléknapot szervezett a Nagygécért Közhasznú Egyesület. Az ünnepségre a világháborús emlékparkban került sor, ahol köszöntőt mondott Kovács Sándor a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, valamint Juhász Ferenc a Nagygécért Közhasznú Egyesület elnöke, Csenger Város Önkormányzata részéről Dócs Attila, megyei közgyűlési képviselő vett részt a jeles… Continue reading

VI. Magyar Világtalálkozó

A Panoráma Világklub által életre hívott, s immár hatodik alkalommal megrendezett ,,Magyar Világtalálkozó” tíz napon át tartó programsorozatának – melynek idei díszvendégei: Latin- Amerika, az Őrvidék magyarsága, illetve Szabolcs-Szatmár- Bereg megye- második napján, mint nyitóhelyszínre, Nagygécre esett a szervezők választása. A május 14-én, délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényen Kozma Péter… Continue reading

Héttorony fesztivál

Nagygécen a ,,Héttorony fesztivál” A Makovecz Imre emlékére inspirált rendezvény sorozatnak egyik helyszínét adta 2018. november 16-án a Nagygéci Megmaradás Temploma. Az este kiálltassál kezdődött „Visszatanulás” címmel, megnyitotta Csernyus Lőrinc építész. Az esemény Istentisztelettel folytatódott, amelyet Szalay Kont a Szatmári Református Egyházmegye esperese tartotta. Ezt követően Csizmadia Anna, Brasnyó Antal… Continue reading

„Ismerd meg a világot”

Május 13-án, vasárnap a Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület „Ismerd meg a világot!” címmel nyitott fotókiállítást. Az esemény Istentisztelettel vette kezdetét, amelyet Szalay Kont a Szatmári Református Egyházmegye esperes tartotta. Ezt követte a kiállítás a látogatóközpontban, ahol köszöntőt mondott Szalay Kont esperes és Kovács Sándor a térség országgyűlési képviselője. A… Continue reading

Magyar Kultúra Napja

2018 január 16-án a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kovács Sándor országgyűlési képviselő úr köszöntötte a megjelenteket, majd ezt követően Tóth Péter Lóránt, Radnóti- és Latinovits Zoltán díjas versmondó előadását hallgathatták meg érdeklődök. Galéria

Luby konferencia

A Luby Társaság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület VI. alkalommal rendezte meg a Luby Emléknapot június 29-én a Nagygéci Megmaradás Templomának Emlékparkjában. A rendezvény védnöke Kovács Sándor országgyűlési képviselő volt. A program köszöntőkkel kezdődött, ahol beszédet mondott Kislőrincz József Csengersima polgármestere, Baracsi Endre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke, Kovács… Continue reading

Festmény kiállítás

2018. július 1-én Boros Endréné amatőr festő műveiből nyílt kiállítás Nagygécben. A rendezvény református Istentisztelettel kezdődött. Ezt követte a kiállítás megnyitója a látogatóközpontban, ahol rövid kulturális program után Forján Zsolt Csenger Város Polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. fotó: Nagy Szabolcs Galéria

X. Nagygéci Emléknap

2018 július 21-én rendezték meg a X. Nagygéci Emléknapot, a rendezvény folyamán megemlékeztek az első világháború 100. évfordulójáról. Meghívott vendékek között köszönthettük: Kovács Sándor országgyűlési képviselőt, Forján Zsolt Csenger Város polgármesterét. Kislőrinc József Csengersima polgármesterét, valamint Dócs Attilát a Megyei Közgyűlés tagját, Csenger Város referensét. Bélbász-Szücs Andreát a Csengersimai Református… Continue reading

Húsvéti Istentisztelet Nagygécben

Húsvéti Istentisztelet Nagygécben 2018. Április 2-án, hétfőn Húsvéti Istentiszteletet tartottak Nagygécben. Szigeti Julianna fotókiállítását Szabó János történész nyitotta meg, majd az ő előadásában Juhász Gyula Húsvét című versét hallgathatták meg a résztvevők. Meghívott vendégeink között köszönthettük Kovács Sándor országgyűlési képviselőt. Ezután került sor az Istentiszteletre, igét hirdetett Bélbász-Szűcs Andrea Csengersima… Continue reading