X. Nagygéci Emléknap

2018 július 21-én rendezték meg a X. Nagygéci Emléknapot, a rendezvény folyamán megemlékeztek az első világháború 100. évfordulójáról.
Meghívott vendékek között köszönthettük: Kovács Sándor országgyűlési képviselőt, Forján Zsolt Csenger Város polgármesterét. Kislőrinc József Csengersima polgármesterét, valamint Dócs Attilát a Megyei Közgyűlés tagját, Csenger Város referensét. Bélbász-Szücs Andreát a Csengersimai Református Egyházközség Nagytiszteletű Lelkipásztor Asszonyát.
A program köszöntőkkel kezdődött, ahol beszédet mondott Juhász Ferenc a Nagygéci Közhasznú Egyesület elnöke, valamint Kovács Sándor Képviselő úr mondta el ünnepi beszédét. A jelenlevők meghallgathatták Gyóni Géza „Csak egy éjszakára” című versét Szabó János történész előadásában. Ezt követte a világháborús emlékmű koszorúzása.
A rendezvény Istentisztelettel folytatódót a Megmaradás Templomában ahol igét-hirdetett Bélbász-Szücs Andrea Csengersima Nagytiszteletű Lelkipásztor Asszonya.
Istentiszteletet színvonalas műsorok követték. Fellépők között köszönthettük a nyíregyházi Igrice Néptáncegyüttest, a csengeri “Du-Dance” Moderntánc Csoportot, végül az Ifjú Hírnök zenekar műsora zárta a rendezvényt.

Geléria

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.