“Ezeréves” történetek

A megmaradás temploma (részlet)
„1850-ban báró Haynau vásárolta meg a nagygéci pusztát. Ősi magyar földet, Szatmárba, Aradtól kétszáz kilométerre…
Aztán meghívta Haynau a környékbeli magyar urakat magához – de soha nem ment el őhozzá senki sem. Aztán ment a hiéna maga, látogatóba, de becsukódtak előtte a kapuk.
Ezért aztán eltakarodott Haynau a nagygéci pusztából, és maradtak a Lubyak, maradtak a drága szatmári magyar parasztemberek, és maradtak Nagygécen a magyar zsidók. S éltek békességben, szeretetben egymás mellett s egymással, sokáig. S amikor jött a rettenet, s jöttek a csendőrök értük, a templommal szemközt lévő Schwartz-kúriából kihozták Schwartz bácsit, a falu népe meg majdnem nekiment a csendőröknek akkor, pedig akkoriban az ilyesmi nem volt divat. Schwartz bácsi pedig azt kérte a csendőröktől, hogy mielőtt elviszik, hadd mondjon el egy verset. A csendőrök nem akarták megengedni, de akkor a falu népe úgy nézett, és úgy vonta szűkebbre a kört köréjük, hogy végül jobbnak látták engedni. Schwartz bácsi pedig elszavalta, hogy „Szülőföldem szép határa! / meglátlak-e valahára? / Ahol állok, ahol megyek, / Mindenkor csak feléd nézek…” – és sírt akkor mindenki, sírt akkor az egész falu. És elvitték Schwartz bácsit, aki nem jött vissza, soha többé…”
(Bayer Zsolt, 2012.)

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?